BRAVÚROS GYŐZELEM TÖKÖLÖN! (NB II Dél)

BRAVÚROS GYŐZELEM TÖKÖLÖN! (NB II Dél)

💪 Tököl VSK – ENUSE 26 – 32 💪

Heller Milán, vezetőedző értékelése:

“Nagyon fontos 2 pontot szereztünk idegenben a tavalyi ezüst érmes csapat ellen. A mérkőzés első félidejében eléggé enerváltak voltunk, kapkodtunk és pontatlan befejezések születtek. Ez annak is köszönhető, hogy ifjúsági korú játékosaink a felnőtt előtt lenyomtak egy mérkőzést, de szinte végig 5-en játszottunk, hogy 1 játékos mindig pihenjen. Félidőben 1 gólos hátrány után megbeszéltük a teendőket és az öltözőből kijőve 6-1es rohanással tudtunk kezdeni. Úgy gondolom itt döntöttük el a mérkőzést. Sokkal koncentráltabb, magabiztosabb játékot produkáltunk. Elkezdtük az 1-1 elleni játékokat és azokra jó ütemben érkeztünk. Vezettünk 8 góllal is, de a végén picit kiengedtünk. Nagyon jó kerettel rendelkező csapatot tudtunk megverni idegenben ráadásul úgy, hogy egy meghatározó játékosunk nem tudott pályára lépni. Gratulálok a lányoknak, sok sikert kívánok a Tökölnek!”

Ifjúsági csapatunk fél gőzzel is tudott nyerni:

Tököl VSK – ENUSE 38 – 41

Gratulálunk lányok!👏 Hajrá ENUSE!💪

ENUSE Team

Attachment

Támogatóink