DUPLA GYŐZELEM, NBII FELNŐTT – IFI

✅ DUPLA GYŐZELEM, NBII FELNŐTT – IFI ✅
 
Felnőtt
ENUSE – Inárcs-Örkény KC 3️⃣5️⃣ : 2️⃣7️⃣
Ifjúsági
ENUSE ️- Inárcs-Örkény KC 3️⃣9️⃣ : 1️⃣8️⃣
 
Heller Milán vezetőedző:
” Látva ennek a csoportnak az eredményeit, nem nagyon lehet papírformáról beszélni, de nekünk továbbra is megvannak a céljaink amiért küzdünk minden héten. A felnőtt csapatnál egy más védekezési formával kezdtünk, ami jól működött, de nagyon sok hibával játszottunk az első félidőben, ami a támadó játékot illeti. Kapus poszton hiányzott Győri Ágnes és nem tudtunk váltani akkor, amikor kellett volna a kapuban. A második félidőben már használtuk a fejünket és jobban működött a gépezet. Szélről ismét nagyon sok ziccert rontottunk, amin javítani kell. Nagy öröm számomra, hogy fiatal játékosaink is a pályára kerültek. A mindösszesen 14 éves Schvart Kinga például 20 percet játszott, magabiztosan, de mindenki más megbízhatóan teljesített amikor pályára lépett. Le kell vonni a megfelelő konzekvenciát és tovább építeni a játékunkat. Az ifjúsági mérkőzésen enerváltak voltunk és nem adtuk ki magunkból a maximumot, a képessé eket tekintve és tudva azt, hogy mire lennénk képesek. Természetesen a 4 pont a lényeg és gratulálok a játékosaimnak!”
 
Felnőtt gólszerzők:
Kozma D. (13), Török P. (10), Fundák A. (5), Tóth Zs. (5), Tar Zs. (1), Tutti K. (1)
Ifjúsági gólszerzők:
Rékasi R. (11), Dankuly V. (9), Fehér D. (6), Mészáros D. (5), Bobák E. (5), Simon A. (2), Porpáczi Sz. (1)
Gratulálunk lányok, sok sikert a továbbiakban! ❤💙
 
Jövőhét szombaton ismét hazai pályán várunk Mindenkit, a Rákosmenti csapatait látjuk vendégül! ❤💙
Hajrá Szele, hajrá ENUSE! ❤💙

Attachment

Támogatóink