GYŐZELEM ÉRD ELLEN, NBII FELNŐTT

🔴 GYŐZELEM ÉRD ELLEN, NBII FELNŐTT 🔵
 
ENUSE – ÉRD U22 3️⃣7️⃣2️⃣9️⃣
 
Hazai pályán zsebelt be újabb 2 pontot felnőtt csapatunk. A pénteki serdülő, szombati ifjúsági győzelem után, büszkén mondhatjuk, hogy sikeres hétvégét zártak csapataink!❤💙
 
Heller Milán vezetőedző értékelése:
Tudtuk, hogy ez más mérkőzés lesz, mint az elmúlt három találkozó. Ahogy gondoltam, sokkal nagyobb tempó volt ezen a mérkőzésen, illetve védekezésben is sokkal többet kellett dolgoznunk lábbal. Az első 10 percben szoros volt az eredmény, majd szépen lassan összeállt a játékunk és kezdtünk meglépni ellenfelünktől. A legfontosabb, hogy a végére egy magabiztos győzelmet tudtunk aratni. Természetesen voltak hibák, amiket ki kell javítanunk, de egy ilyen futós mérkőzésen elfogadottnak tartható a 29 kapott gól, hiszen 8 góllal többet szereztünk, ez a lényeg. Gratulálok a játékosaimnak, fontos győzelem volt!
Gólszerzők:
Kozma D. (11), Bűcs V. (7), Besenyi N. (6), Tar Zs. (4), Gróz K. (4), Tutti K. (2), Fehér D. (2), Ujvári D. (1) Orján V., Német E.,
Kapusok:
Győri Á., Sági L.
 
Gratulálunk minden korosztályunknak a hétvégi eredményekhez! ❤💙
Hajrá Szele, hajrá ENUSE! ❤💙

Attachment

Támogatóink