HATALMAS GYŐZELEM A RANGADÓN

🥳 HATALMAS GYŐZELEM A RANGADÓN 🥳
 
Szigetszentmiklós NKSE – ENUSE 2️⃣1️⃣2️⃣3️⃣
 
Az őszi szezon rangadóján, végig vezetve, magabiztos, eszméletlen kemény játékkal nyert felnőtt csapatunk!❤💙
 
Heller Milán vezetőedző értékelése:
“Nagyon nehezen indult el a gól gyártás, érződött mindkét csapaton, hogy mekkora súlya van ennek a mérkőzésnek. Sok hibával indult a játék, de nekünk sikerült a 6. percben megszerezni az első gólt. Végig határozott, feszes volt a védekezésünk, amely mellé ismét párosult egy remek kapusteljesítmény. Kíváló csapatmunka volt látható a részünkről. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy futóversenyen az én játékosaimat szembe széllel indították volna el, az ellenfelet pedig ellenkező irányban, hátszéllel támogatva. Azért mondom ezt, mert mindkét oldalon hasonló szituációk voltak, de a mi javunkra összesen 2db hétméterest ítéltek, a hazai csapatnak ezzel szemben 13-at. Ez sok mindent elárul, de a legjobban azt, hogy még így is megtudtuk nyerni a mérkőzést! Koncentráltan, óriási tűzzel, akarattal kézilabdáztunk és amilyen extázisban tudtunk örülni, ünnepelni, szenzációs volt. Mérhetetlenül büszke vagyok a CSAPATRA, mert ezen a fontos meccsen, nagybetűs csapat voltunk.”
 
Gólszerzők:
Bűcs V. (6), Ujvári D. (5), Besenyi N. (3), Tar Zs. (3), Gróz K. (2), Orján V. (2), Német E. (1), Kozma D. (1), Tutti K., Illés P.,
Kapusok:
GYŐRI Á., Sági L., Horváth Gerda.,
 
Le a kalappal, gratulálunk!❤💙
Hajrá Szele, hajrá ENUSE!❤💙

Támogatóink