MENEKÜLÉS A FUTÁSBA

🏁 MENEKÜLÉS A FUTÁSBA 🏁

Utánpótlásunkban szereplő játékosunk, Rékasi Rebeka eredményét osszuk meg Önökkel, amely több mint egy átlagos eredmény!

Serdülő és Ifjúsági csapatunk meghatározó tagjává vált majd 3 hónapja Rebeka, aki az Abonyi kézilabda egyesülettől igazolt át egyesületünkhöz, a fejlődését leginkább szem előtt tartva.

Hosszútáv futásban is nagyszerű eredményekkel rukkol elő, mint például ez a 15 kilométeres táv, amelyet 1 óra 24 perc alatt tett meg Rebeka, 5 perc és 36 másodperces kilométerenkénti idővel

Nagyszerű eredmény!

Rékasi Rebeka:

” Nagyon örülök hogy egy ilyen csapat tagja lehetek, ahol jó a közösség, sok a vidámság és az edzések jó hangulatban telnek. Sajnos a vírus miatt csak közel 3 hónapot tölthettem a lányokkal, mégis a beilleszkedésem eléggé jól sikerült. Csapattársaim segítettek abban, hogy önbizalmam megerősödjön és ezzel segítsem a csapat munkáját. A rövid idő ellenére érzem hogy fizikálisan, mentálisan és technikai tudásban is sokat fejlődtem. Nagy örömömre szolgált hogy a serdülő I. osztályban játszhattam, ami nagy megméretettést jelentett. Remélem a továbbiakban, hogy minél hamarabb folytathatjuk a munkát!”

Rebeka eredményét ITT tekinthetitek meg!

Mindenkinek jó egészséget, jó sportolást kívánunk!

ENUSE Team💙

Attachment

Támogatóink