RAJTRA KÉSZEN

RAJTRA KÉSZEN 💙

🎤 Riportot készítettünk Felnőtt csapatunk vezetőedzőjével, Heller Milánnal, hogyan vágnak neki a 2020/2021-es szezonnak.🔜

🔴 Mikor és milyen formában kezdődik a felkészülési időszak?

🔵 A következő héten kezdjük az alapozási időszakot, ahol mindennapos kiadott edzéstervet kaptak a játékosok. Természetesen mindenkinek küldenie kell a videóanyagokat és az eredményeket az elvégzett munkáról. Ez a hét után pedig elkezdünk a sportcsarnokban edzeni, szintén minden nap és össze kell rakni a lányokat fizikálisan, mentálisan egyaránt. Komoly felkészülés elé nézünk, de munka nélkül eredmény sincs.

🔴 Milyen a játékoskeret illetve, hogyan áll a csapatlétszám? Távozók és érkezők?

🔵 Én azt gondolom, hogy ebben a szezonban is erős csapatunk lesz. A beálló pozíciót kivéve minden posztra van minimum 2 jó játékosom, ezért mondhatom, hogy létszámban is megvagyunk. Vannak távozók, de a helyükre érkeztek új játékosok. Próbáltam olyan játékosokat igazolni, akiknek a hozzáállásuk és mentalitásuk profi szintű. Úgy gondolom ez sikerült is. Ettől függetlenül a távozó játékosokat sajnálom, de ilyen a sport.

🔴 Mi a cél 2020/2021-ben?

🔵 Hát ha a felnőtt csapatról beszélünk, akkor egyszerű a válasz. Megszerezni azt, amit elvett tőlünk a sors. Természetesen megszerezni az aranyérmet és a dobogó legfelső fokára állni. Ezért küzdöttünk, dolgoztunk eddig és ez után is mindent megteszünk azért, hogy osztályt lépjünk felfelé. Szakmailag próbálom a legjobbat nyújtani és a csapat érdekeit képviselni. Rengeteg munka áll előttünk, de elszántnak érzem magam újra… Nemes feladat lesz!

🔴 Mik a tervek az utánpótlásban?

🔵 Természetesen az Ifjúsági csapattal is szeretnénk legalább a dobogón végezni. Fiatalabb korosztályoknál pedig továbbra is az a cél ami eddig. Élvezzék a kézilabdát és élvezettel ünnepeljék a győzelmet minden mérkőzés után. Idővel szeretnénk fokozatosan beépíteni Őket a felnőtt csapatba, amely hamarosan reméljük NB1/B-s lesz, de idén is már egy 2006-os leányt vinni fogok felnőtt mérkőzésekre. Emellett folyamatosan bővül az utánpótlás bázisunk. A következő szezonban már Szászberek és Jászkisér településen is versenyezni fognak a fiatal játékosok. Például az U10-es korosztályban 4 csapatot indít az ENUSE, amelyet nem sok csapat mondhat el magáról. Szóval építkezünk, bővülünk és dolgozunk ezerrel, a sikert szemünk előtt tartva.

Sikeres felkészülést és hatalmas kitartást kíván az ENUSE stábja!💙

Köszönjük szépen a riportot! 💙

Hajrá Szele, hajrá ENUSE! 💙

Attachment

Támogatóink