Hírek

FELNŐTT GYŐZELEM A RANGADÓN

❤️ FELNŐTT GYŐZELEM A RANGADÓN 💙

ENUSE – Vecsés SE 3️⃣0️⃣:2️⃣5️⃣

Izgalmas mérkőzésen tartotta itthon mindkét pontot a rangadón Heller Milán csapata. Nagyon szépen köszönjük Szurkolóinknak a buzdítást, fontos volt!🙏 A jelenleg második helyen álló Kecskeméthez utazunk vendégségbe vasárnap.🤾🏻‍♀️

Heller Milán vezetőedző értékelése:

“Nem számítottam könnyű mérkőzésre. Tudtam, hogy a két pontért jönnek hozzánk és ezért mindent meg is tettek, illetve igazoltak a múlt héten NB1-es múlttal rendelkező játékost is. Jól kezdtünk, fegyelmezetten csináltuk amit megbeszéltünk az öltözőben, de később a 7-6 elleni játékukat nem tudtuk jól megoldani, ez problémát jelentett védekezésben. A félidőben rendezve a sorokat, azt gondolom szépen építkezve vettük át a vezetést és tartottuk kézben a mérkőzés végjátékát. Senkit nem degradálva, de sajnos nem volt eddig olyan mérkőzés, ahol komoly ellenállásba ütköztünk volna és ezek után nehéz ilyen mérkőzést játszani. Nagy gratuláció a csapatomnak, mert fontos pillanatokban erősek voltak fejben. Következő héten utazunk a Kecskemét elleni derbire, mostmár arra kell készülnünk.”

Gólszerzők:

Bagi 8, Sziráki 7, Bűcs 6, Aron 4, Kaposvári 4, Tutti 1, Ujvári, Pánczél, Anda, Kocsis, Mikus, Veres

Kapusok:

Rubint, Pompor, Horváth

Edzők:

Heller, Urbán

Köszönjük a szuper képeket Kisricso photo! 📷

Szép volt CSAPAT, gratulálunk!👌❤️💙

Legfrissebb hírek

  • All Post
  • Archív
  • Hírek
  • NB1/B felnőtt
  • NB2 felnőtt
  • U10
  • U12
  • U13
  • U14
  • U17
  • U18
  • U19
  • U20
  • U9

Partnereink

INFORMÁCIÓK

Elérhetőségek

2768 Újszilvás, Ábrahámtelek 511/A

+36 30 6259746

euronovexuse@gmail.com

© 2023 Created with Royal Elementor Addons