Hírek

FURFANGOS KÖRBEVERÉS AZ ENUSE KUPÁN

FURFANGOS KÖRBEVERÉS AZ ENUSE KUPÁN

Tempo KSE csapata a Dabas elleni mérkőzését Ifjúsági csapatával játszotta, míg az ENUSE csapata ellen már a Felnőtt keret lépett pályára.

ENUSE – Dabasi KC 30 – 23
Dabasi KC – Tempo KSE 28 – 27
ENUSE – Tempo KSE 25 – 30

Heller Milán, vezetőedző értékelése:

„Vegyes érzelmek vannak bennem, de elégedett vagyok a csapatommal. Kezdő irányítónk (Fundák Annamária) nem tudott részt venni a tornán, kisebb műtétéből épül fel jelenleg és csak a jövőhéten kezdi meg az edzéseket. Játszottunk egy futós mérkőzést a Dabasi csapattal, végig uraltuk ezt a meccset. Kissé fáradtan találkoztunk egy teljesen friss társasággal, ami a Tempo felnőtt keretét jelentette. A Dabas elleni mérkőzésüket ifistáik játszották. Ennek ellenére nagyon jól kezdtük a mérkőzést, jó iramot diktáltunk, pontos játékot játszottunk és védekezésünk is a helyén volt. Félidőben 4 gólos előnnyel mentünk pihenni. A második félidőben szépen lassan kezdtünk elfogyni mentálisan és fizikálisan is. Támadásban jöttek a technikai hibák, volt 4 kapufánk és védekezésben elfogyott az a láb munka, ami az első félidőben jól működött. Összességében 3 félidőt jól teljesítettünk, de utána nagyon elfogytunk. Hasznos mérkőzéseket játszottunk, gratulálok Mindenkinek.”

Gólkülönbséggel:

I. Helyezett: Tempo KSE
II. Helyezett: ENUSE
III. Helyezett: Dabasi KC

Legjobb kapus: Schvart Enikő (ENUSE)
Gólkirálynő: Ináncsi Fruzsina (Dabasi KC)
Legjobb játékos: Becséri Kitti (ENUSE)

Tempo csapatából nem tudtunk érdemben választani egyik külön díjra sem, 1-1 mérkőzésből.

Mindenkinek további jó munkát kívánunk! 🙂

ENUSE Team

Legfrissebb hírek

  • All Post
  • Archív
  • Hírek
  • NB1/B felnőtt
  • NB2 felnőtt
  • U10
  • U12
  • U13
  • U14
  • U17
  • U19
  • U9

INFORMÁCIÓK

Elérhetőségek

2768 Újszilvás, Ábrahámtelek 511/A

+36 30 6259746

euronovexuse@gmail.com

© 2023 Created with Royal Elementor Addons