

ENUSE – Szigetszentmiklós 
– 





Felnőtt csapatunk magabiztos játékkal győzött a tegnapi felkészülési mérkőzésen, így bizakodva várják a következő bajnoki mérkőzést! 

Heller Milán vezetőedző értékelése:
A legjobbkor jött számunkra ez a 3 hét szünet, ahol játszottunk 3 edzőmérkőzést és azt érzem, hogy hétről-hétre fejlődtünk, magabiztosabbak lettünk. A mostani találkozón látottakkal összességében elégedett vagyok és pozitívan lehet előre tekinteni. Mindkét oldalon volt 2-3 hianyzó, ennek ellenére jó mérkőzést láthattak a nézők. Hibák voltak, lesznek is, hiszen hiba nélkül nem lehet játszani. Mostmár minden poszton erősek, veszélyesek vagyunk és a védekezésünk is hatékonyabban működik. Gratulálok a játékosaimnak, jól dolgoztak.
Szép volt lányok, hajrá ENUSE!


