HELLER MILÁN TANÍTVÁNYAI GYŐZELMEKKEL TÉRTEK HAZA NAGYKÁTÁRÓL
U13 / KOVÁCS RÉGIÓ
ENUSE – Aranyszarvas SE 12 – 10
ENUSE: Boros P., Marton K., Berényi K., Sipos A., Kóré E., Bajzáth Zs., Pesti G., Schvart K.,
„A tegnapi U11-es győztes nap után ismét egy szomszéd városi rangadó következett a Szentmártoni csapat ellen és örömmel tölt el az, hogy ma is mi bizonyultunk jobbnak. A csapat oszlopos tagja (Szarvas B.) sérülés miatt kénytelen volt a nézőtérről szurkolni, nehezen, de tudtuk pótolni a hiányát. Az eredmény is mutatja, hogy mindkét csapat sokat hibázott támadásban, sok eladott labda, technikai hiba jellemezte a mérkőzés nagy részét. Védekezésben mindkét csapat jeleskedett, volt amikor 5 góllal is vezettünk, aztán egyenlíteni tudott az ellenfél. A mérkőzés hajrájában azonban tudtunk még erőt meríteni és megmutattuk azt, hogy mi akartuk jobban megnyerni ezt a találkozót! Gratulálok a lányoknak, köszönjük a szurkolóknak!”
– Heller Milán, edző
ENUSE – Nagykáta SE 39 – 5
ENUSE: Boros P., Marton K., Berényi K., Sipos A., Kóré E., Bajzáth Zs., Pesti G., Schvart K.,
„Levezető mérkőzésnek tökéletes volt, az előző után. Folyamatos labdaszerzésekből könnyű gólokat szereztünk, lerohanásból. Védekezni és faultolni ritkán kellett, passz sávokat zavartuk és elővételezéssel labdákat loptunk. Mindenki játszott szinte minden pozícióban, részünkről örömjáték volt.
– Heller Milán, edző
Kiemelt teljesítmény: Boros Panka, Berényi Katinka, Sipos Angéla, Schvart Kinga