HÉTVÉGI UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
U15
ENUSE – Érdi Sport KFT 32 – 23
Surman István edző értékelése:
Az elejétől azt kértem, hogy próbáljunk meg nagy tempót diktálni és döntsük el már az elején a mérkőzést. Azt gondolom maximálisan sikerült, mivel már félidőben is kilenc góllal vezettünk, a második félidő sem hozott meglepetést.
Külön öröm volt számomra, hogy egy új védekezési rendszert is sikerült gyakorolni a mérkőzésen. Igaz voltak még hibák, de idővel mindenki beleszokik, akkor véleményem szerint ez egy igazán hatékony védekezés lesz.
ENUSE – Kecskeméti Sportiskola 23 – 21
Surman István edző értékelése:
A Kecskemétről tudtuk, hogy erős ellenfél lesz és minden tudásunkra szükség lesz ahhoz, hogy le tudjuk győzni őket. Ennek ellenére nagyon rosszul kezdtünk. Nem voltunk sem támadásban, sem védekezésben kellően agresszívak és határozottak. Egy alapos fejmosás után, azonban újra meccsbe tudtunk kerülni és a vezetést is átvettük. Ez után sikerült végig kézben tartani a mérkőzést és ugyan minimális különbséggel, de sikerült diadalmaskodni.
Összességében a két meccsen -leszámítva a második mérkőzés első öt percét- nagyon elégedett voltam a lányok játékával és hozzáállásával. Mindenki sokat hozzá tudott tenni ma a győzelmekhez.
U13
Surman István edző értékelése:
A Kecskeméten megrendezett U13-as tornára kicsit hiányos létszámban tudtunk csak elutazni. Ez meg is látszott a csapat teljesítményén, főleg az első mérkőzésen
ENUSE – Dabas 21 – 25
Az első mérkőzést a jó erőkből álló Dabas ellen játszottuk. Teljes kerettel is nehéz mérkőzésre számíthattunk volna, de így főleg az volt. Sajnos a lányok már az elejétől bizonytalanok voltak és mindenki 1-2 embertől várta a csodát. Védekezésben és támadásban is elmaradtunk a megszokottól, egyedül a kapusteljesítmény volt bravúros. A mérkőzés összképe alapján megérdemelten nyert a Dabas. Sajnálom, mert egy kicsit nagyobb hittel ez a mérkőzés is meglehetett volna.
ENUSE – Tiszakécske 31 – 18
A második mérkőzésre kicsit igyekeztem felrázni a lányokat. Átbeszéltük, hogy mik voltak a hibák és min kellene változtatni. Azt gondolom akaratban is tudtunk javulni és egy sima mérkőzésen végül legyőztük a Tiszakécske csapatát. A második mérkőzéshez gratulálok a lányoknak!
Szép volt lányok, gratulálunk!



Hajrá Szele, hajrá ENUSE!


