MÁTRAHÁZÁN JÁRT A FELNŐTT
Február 9-én, szombaton Mátraházára utazott a csapat, az NB II-es Salgótarjáni Strandépítők meghívására. A felkészülési mérkőzés délután 5 órakor volt. Kora délután rövid kirándulást tettek lányaink Kékestetőn.
„Ez a szombat a csapat-összetartásáról szólt. Szép dolgok előtt állunk a tavasszal, fontos, hogy ezt csapatként élhettük meg.
A meccset komolyan vettük, hiszen NB II-es felnőtt csapat ellen játszani – 14-17 évesen- minden alkalommal számunkra még kihívás kell, hogy legyen. Csak így fogunk tudni megfelelni a tavaszi győzelmi kényszernek, így fogunk fejlődni, feljebb lépni.
Voltak hiányzók a keretből (Farkas Szimi, Benkő Dorci), ám ez így is jó felmérő egy másik csoportban szerepelő csapat ellen.”
EREDMÉNY: SALGÓTARJÁNI STRANDÉPÍTŐK (NB II felnőtt / észak) – ENUSE 39-35
„Jól sikerült a nap, jól érezte magát a csapat. Az edzőmérkőzésre elég kacsú kerettel érkeztünk -keretben a legidősebb a 17 éves Kóra Alexandra volt-, ám több feladattal..
Támadásban új elemeket gyakoroltunk, az új lányok beépítése volt tervben. Két serdülő kapusunk önbizalmát is növelni akarjuk ezekkel a felnőtt lehetőségekkel, akik ma is jól teljesítettek.
Védekezésben a faultok számát akartuk növelni, és ennek is megfelelt a meccs.
Az eredmény nagyon jó, a nyújtott produktum is. Jó felkészülés volt a jövőheti meccsdömpingre!
Köszönjük a vendéglátónknak a felkészülési mérkőzést!”
-Tóth Robert Dávid, edző