Döntetlennel zárta felnőtt csapatunk az idei év első bajnoki mérkőzését a Gárdony-Pázmánd NKK csapata ellen.
NB1/B felnőtt, 13. forduló:
30:30
Gólszerzők: Kocsis 8, Takács 4 (2), Aron 3, Bűcs 3, Gazsovics 3, Bagi 2, Kóka 2, Nagy 2, Varga 2, Csaba 1, Anda, Ádám, Szabó
Kapusok: Dobány, Soltész, Benus
Stáb: Heller, Pocsai, Vitányi, Molnár
Heller Milán vezetőedző értékelése:
,,Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen hazai pályán nagyon erősek és az első félidőben meg is tettünk mindent azért, hogy ne nyerjünk. Sok ziccert hibáztunk, illetve kapusteljesítményünk sem volt. A második félidőben hatalmas erőfeszítéssel sikerült visszajönnünk 6 gólos hátrányból, sőt a mérkőzés végén lehetőségünk lett volna megnyerni a mérkőzést is, de belehibáztunk. Nincs okunk szomorkodni, mert szereztünk 1 pontot idegenben és 4 mérkőzés óta veretlenek vagyunk. Remélem folytatódik ez a sorozat, de ahhoz nagyon sokat kell dolgoznunk.”
Hajrá ENUSE!