🔴 EDZŐMÉRKŐZÉS, FELNŐTT 🔵
Tegnap este játszotta első felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk az NB1/B-s Szentendre ellen, idegenben. Minden NB1/B-s edzőmeccsét simán nyerte eddig a Szentendrei alakulat, mint pl. a Kispest-Szent Istvánt is 8 góllal verték.
🤝 Szentendrei NKE – ENUSE 41 – 27 🤝
Heller Milán vezetőedző:
„A mérkőzés előtt tisztában voltam vele, hogy nem leszünk egy szinten velük, ami az állóképességet és fizikális állapotot illeti, hiszen több ideje zajlik a felkészülés Janiéknál és nekik ez már az 5. edzőmérkőzésük volt, nekünk pedig az első. Ennek ellenére azt gondolom, hogy jó úton haladunk. Az első 8 percben kértem a lerohanásokat, gyors középkezdéseket a lányoktól, amit már gyakoroltunk és egészen jól működött. Felállt fal elleni játékunk kissé zavaros és akadozó egyenlőre, de voltak nagyon is szép momentumok, amelyek a tudatos játék képét mutatták. Védekezésben kell a legtöbbet fejlődni, hiszen nagyon kevés faultot adtunk és sánc nélkül zártuk a találkozót. Én azt gondolom, hogy a 27 lőtt gól idegenben egy NB1/B középmezőny csapatnak megfelelő az első megpróbáltatáson, de a 41 kapott gól, még ha kapusaink nem is igazán remekeltek, akkor is túl sok. Dolgozunk tovább, jövő hét pénteken Solymár ellen játszunk, szintén idegenben. Gratulálok a lányoknak és sok sikert kívánok a Szentendrének!”
Szép volt lányok!❤💙
Jövő hét péntek Solymár!✌❤💙
Hajrá Szele, hajrá ENUSE!❤💙