❤ F O L Y T A T Á S 💙
📝 Egyesületünk jelenlegi helyzetét és céljait ismerteti Önökkel vezetőedzőnk, egy rövid összefoglalásban! 📝
Heller Milán:
„Nagyon nehéz helyzeten kezdünk túl lenni, ami mindenki számára megváltoztatta valamelyest az életvitelét. Folyamatosan azon dolgoztam a vezetőséggel együtt, ebben az időszakban, hogy a jövőt építsük. Ugye mindenki számára tiszta sor, hogy a bajnoki címet végül az eltörlés miatt nem szerezhettük meg. Ezért írtunk egy szándéknyilatkozatot az MKSZ részére, amelyben az NB I/B-s indulási jogot kérvényeztük, az idei teljesítményünkre hivatkozva. Amennyiben NB II-ben kell szerepelnünk, akkor újra neki vágunk ennek a célnak és nagyobb akarattal fogunk küzdeni a bajnoki címért, mint eddig bármikor. Folyamatosan tárgyalásban vagyok játékosokkal, de elsősorban célunk, hogy az a játékos keret megmaradjon amivel idén lezárták a szezont. Emellett ifjúsági, serdülő és minden utánpótlás korosztályunk megerősítését, stabilabbá tételét is fontosnak tartjuk. Utánpótlás bázisunk területi növelésén is dolgozunk, ahol plusz edzőket alkalmazunk a későbbiek során. A napokban került sor aláírásra, a most ősszel induló Újszilvási Sportiskolával történő együttműködésünk is. Edzéseinket elkezdtük az összes korosztályban, minden helyszínen, természetesen minden szabályt betartva. Felkészülésünk a 2020/2021-es szezonra július 20-án kezdődik. Felnőtt csapatunk esetleges magasabb osztályban való indulása ezt felülírná és hamarabb kezdenénk az alapozást. Én személy szerint nagyon várom a tétmérkőzések hangulatát, szurkolást, gólok utáni ünneplést, a komplett csapatszintű edzéseket és minden mást, ami hozzátartozik a kézilabdához! Célok kitűzve, munka…munka…munka…!”
Hajrá Szele, hajrá ENUSE! ❤💙