Hírek

SZÁSZBEREK – TÁBOR

SZÁSZBEREK – TÁBOR

Egyesületünk megtartotta első edzőtáborát Szászberek településén, ahol tavaly novemberben kezdtük a kézilabda oktatását. Ezen a héten hétfőtől – péntekig tartott a tábor, 1 – 4. Osztályos tanulók részére. Mai napon vendégül érkeztek a Jászkiséri kézilabdázóink, ahol folyamatosan mérkőzéseket játszottak egymás ellen. A tábort Lipták Zoltán szakedző szervezte és irányította. Segítője a Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola testnevelő tanára, Lajkóné Tóth Erzsébet volt, akivel közösen dolgoznak a fejlődés érdekében. Utolsó napon az EURONOVEX Utánpótlás Sport Egyesület vezetőedzője, Heller Milán is részt vett.

Heller Milán:

„Hatalmas öröm volt látni ennyi gyereket boldogan kézilabdázni, játszani. Egy igazán remek bázis alakult ki Szászbereken, ahol az iskola tanulói edzenek, sportolnak, 95%-os edzéslátogatottsággal. Ezen a napon a 2 települést egybevéve közel 50 gyermek vett részt a játékos, jó hangulatú futóversenyeken és körmérkőzéseken. Nagyon sok tehetség szaladgált a sportcsarnokban. A magatartásuk és szorgalmuk példaértékű ezeknek a gyerekeknek. Büszke vagyok Zoliékra, nagyon szép és eredményes munkát végeznek mindkét településen.”

Gratulálunk, további sikeres munkát kívánunk! 💙

Hajrá Szászberek, hajrá Jászkisér, hajrá ENUSE!💙

Legfrissebb hírek

  • All Post
  • Archív
  • Hírek
  • NB1/B felnőtt
  • NB2 felnőtt
  • U10
  • U12
  • U13
  • U14
  • U17
  • U18
  • U19
  • U20
  • U9

Partnereink

INFORMÁCIÓK

Elérhetőségek

2768 Újszilvás, Ábrahámtelek 511/A

+36 30 6259746

euronovexuse@gmail.com

© 2023 Created with Royal Elementor Addons