Hírek

UTÁNPÓTLÁS 7.FORDULÓ BESZÁMOLÓ

U18-as és U20-as csapataink hazai pályán fogadták a Borsod SK Kazincbarcika csapatát.💪

U18 II.osztály Kelet:

ENUSE – Borsod SK Kazincbarcika

28:20

U20 II.osztály Kelet:

ENUSE – Borsod SK Kazincbarcika

23:29

U18-ban célunk a tabella dobogós helyezésének stabilizálása volt. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést és sikerült igen korán tetemes előnyre szert tenni, úgy mehettünk a félidőre pihenni, hogy 17-8 volt az eredményjelzőn. Külön öröm volt, hogy játéklehetőséget kapott két 2010-es születésű fiatal játékosunk, Kormos Vivien és Róth Noémi is, akik meghálálták a bizalmat. Sajnos a második félidei teljesítményünk nem ott folytatódott, ahol az elsőt befejeztük. Eladott labdák ,technikai hibák és kihagyott helyzetek jellemezték a játékunkat, ennek ellenére magabiztos győzelmet arattunk, ezzel erősítve 3.helyezésünket a tabellán, 1 ponttal lemaradva a listavezetőtől.

U20-as lányaink nem a legjobb előjelekkel várták a mérkőzést. Sajnos a sérültek száma növekedett, így 4 komoly hiányzónk volt ezen a találkozón is. Azt lehet mondani nem az ellenfelünk volt a legnagyobb ellenállás számunkra, hanem saját magunk. Ha fegyelmezettebben és pontosabban játszunk, akkor egy nagyon színvonalas és könnyed játékkal akár győzelem is születhetett volna, azonban a vendégek összeszedett, pontos játékkal győzedelmeskedtek és elvitték a 2 pontot.

Pocsai Rajmund edző értékelése:

,,Van hiányérzetem, a múlt héthez képest teljesen a másik arcunkat mutattuk. Sajnos sok a hiányzó, de azt érzem mindezek ellenére ma is megvolt a lehetőség arra, hogy mindkét korosztályban győzedelmeskedjünk. Sok volt a hiba és nem tudtunk egy olyan szintet hozni, mint Egerben. Emellett öröm számomra, hogy U18-ban sikerült fiatal játékosoknak is lehetőséget adni és ők éltek is vele.

U20-ban a sok hiba ellenére nem mondhatom, hogy nem akartak és nem hajtottak a csajok. Célom, hogy tudjunk egy stabil átlagot hozni minden mérkőzésen és ne legyenek ekkora különbségek forduló és forduló között. Remélhetőleg tavaszra a sérültek is vissza tudnak térni és akkor nagyobb variációs lehetőségek is megnyílnak.”

Hajrá ENUSE!❤️💙

#enuse#euronovexuse

Legfrissebb hírek

  • All Post
  • Archív
  • Hírek
  • NB1/B felnőtt
  • NB2 felnőtt
  • U10
  • U12
  • U13
  • U14
  • U17
  • U18
  • U19
  • U20
  • U9

Partnereink

INFORMÁCIÓK

Elérhetőségek

2768 Újszilvás, Ábrahámtelek 511/A

+36 30 6259746

euronovexuse@gmail.com

© 2023 Created with Royal Elementor Addons